Erősen és határozottan a legkevésbé sem gondoltam rá, hogy bárkit is példaképnek tekintsek. De amikor hitehagyottá váltam és gyengének éreztem magam, mentőövként szolgált mindazok példája, akik megjárták már ezt az utat.
A hatéves Lajcsika mit sem tudott arról, hogy példaképként áll az iskolaudvar tanévzáró ünnepségén. Bennem is csak akkor világosodott meg ez a felismerés, amikor édesanyám felhívta rá a figyelmemet, hogy nekem is illett volna felvenni a kantáros, fekete rövidnadrágot, a térdig érő fehér zoknit fekete lakkcipővel, amihez természetesen fehér ingecske, és a hűvösebb időjárásra való tekintettel mellényke is dukált.
„Példát vehetnél róla, kisfiam!” – hangzott a büszkeségembe tőrt döfő megjegyzés, ahogyan édesanyám a mellettem álló Lajcsika felé intett a szemével.
Szegény Lajcsi nem is sejtette mennyire utáltam ezért. Büszkén feszített ünneplő ruhájában, és széles mosollyal az arcán várta, hogy osztályelsőként szólítsák, és átvehesse jutalomként Micimackó világraszóló történeteit.
Válaszként megpróbáltam kisimítani a frizurámba gondosan, vizes fésűvel odafésült választékot, amit persze Lajcsika sem nélkülözhetett, és Cary Grant is megirigyelt volna tőle.
Iskolás éveim alatt jócskán szaporodtak az elém állított példaképek. Jószerivel, ismert, a szocializmus ideológiáját képviselő, a személyi kultuszt sem mellőző államférfiak és forradalmárok alakjában tűntek fel. Valahogy éreztem, hogy időt és energiát takarítok meg, ha nem vetem bele magam az életrajzuk megismerésébe, annál is inkább, mivel később kiderült, nem olyan szeplőtlenek ők sem, és nem is követendő a példájuk.
Sokkal szívesebben hasonlítottam volna Winnetouhoz vagy Némó kapitányhoz. De mint tudjuk, ők nem valóságos személyek. A rájuk ruházott tulajdonságok és tetteik folytán, mégis gyerekkorunk igazi hősei, példaképei lettek.
Természetes, hogy leginkább az otthonról hozott példaképekkel tudunk azonosulni, hiszen kisgyerekkorunktól ismerjük őket. És ez nagyon fontos! Hiteles és igazi példakép csak az lehet, akit nem a mások által elmondottak alapján ítélünk meg. Az sem baj, ha nem mindenben pozitív kép rajzolódik ki róla, ha itt-ott esendőnek látjuk. Példaként szolgálhat az is, hogy milyen válaszokat adott az élet nehezebb eseményeire.
Lajcsika nem az ünneplő ruhájától lesz példakép, hanem attól, hogy utána beáll a fényes lakkcipőjével focizni a többiek közé, lerúgja az orrát, amiért persze otthon kikap, amikor piszkosan, sárosan, szakadt nadrággal hazamegy. De emellett szerzett két gólt, amivel nyertek, és kapufa lett a jutalmul kapott Micimackó és a Kis herceg könyvekből.
Hajlamosak vagyunk a jelenlegi pénzközpontú világunkban az olyan sikeres személyeket példaképnek tekinteni, mint például Warren Buffet, aki befektetéseivel vagyont keresett, és a modern pénzvilág egyik kiemelkedő személye lett.
De halkan kérdezem: lehet esetleg példakép Assisi Szent Ferenc? Szegényen is élete meghatározó eleme volt, hogy másokon segítsen.
Vajon hányan vannak igazi, hétköznapi példaképek közöttünk? Szerintem, szép számmal akadnának, csak jobban körül kellene néznünk. Ráadásul a hétköznapi hősök terén mintha nagyobb számban találnánk nőket. Olyanokat, akik példaképek a munkában, anyaként és feleségként is. Azok is, akik többször kerültek életük során padlóra, de fel tudtak állni, mert élni, lakni, gyereket nevelni kellett, és mindezek mellett izgalmas és vonzó nők maradtak.
Nekem példakép az a nő is, aki a sok rossz és csalódás ellenére is meg tud bocsátani.
Nincsenek meghatározott személyekre lebontható példaképeim, de sok, nehéz helyzetből kikerülő embert ismerek, akik emberséggel, becsülettel tudtak helytállni.
Azok pedig, akik ideált keresnek, de hozzám hasonlóan nem találnak, forduljanak bátran az irodalomhoz, lapozzák fel a régi könyveket, mert szép számmal találnak majd olyan hősöket, akiknek a példáját követhetik.
Nekem, Nemecsek Ernő is az marad, úgy, ahogyan Molnár Ferenc a regényében megalkotta és amilyen tulajdonságokkal felruházta. Hiszen, tartozni kell valahová, a grundhoz, a gittegylethez, egy csapathoz, egy társhoz, egy hazához, egy elvhez, amiben hinni lehet, amiben megtalálhatjuk a magunk hétköznapi „nemecsekjét”.
A fenti írás eredeti szövege a Ridikül Magazinban jelent meg 2015. június 15-én.
Példaképek… Voltaképpen, soha nem voltak igazi példaképeim, ha személyekre gondolok. Mindig csak helyzetek, amikben példaadóan, jól teljesített valaki. Azt a tulajdonságot, tudást vagy képességet szerettem volna elérni, ami őket ezekben a helyzetekben jellemezte. Alapvetően az igazság és az önismeret határozta meg, hogy mire leszek képes. Így, soha sem szerettem volna magam olyannak látni, akivé nem válhattam volna sosem, mert a képességem korlátai ezt nem engedték.
