Delila kérdezi Sámsontól, „Hogyan mondhatod: „Szeretlek téged”, ha a szíved nincs velem?”
Elgondolkodtató kérdés. Vajon, mi rejtőzhet a szívben, ha ennyire fontos? Miért mondjuk olyan sokszor, hogy szívből kívánunk valamit? Azt hiszem, van rá válasz: a tiszta énünk. A legbelső, kezdetektől velünk levő lélek, amelyet elfednek az idők során rárakodott álarcaink. Isteni tisztaság, amely Istentől való. Ott lakik a szívben mióta az dobogni kezdett. Ezt keressük, ezt a tisztaságot, az igazi valós énünket, amelyet oly sokszor besározunk, hogy szinte már nem is látszik.
Amikor önzetlenül jót cselekszünk vagy más fájdalma áthat ránk, akkor a szív hangját halljuk. Én tisztán hallom és tudok segíteni másnak, akinél halkan szólal meg, de nem mindig tudok segíteni, mert a harcot mindenkinek először magával kell megvívnia. Ez a harc pedig arról szól, hogy tudjon átkelni a múlt lelki sérülései által keltett mély árkokon, amelyekről sokszor nem is tud.
Nézz a szemembe
(2020. július)
Nézz a szemembe, meglátod önmagad,
Miképp tó tükrében a Hold felragyog.
Meglátod ki lehetnél: tiszta gyermek,
Akit elfed álarcod, uralkodó éned.
Látnád szíved tiszta belső sugarát,
És nem az önzés szilaj akaratát.
Látom a kislányt, a gyenge nőt,
Szeretetért kutakodót, gyötrődőt.
Ölelés, elismerés oltaná szomjad,
Keresed is szüntelen ezt a kutat.
Megtalálod, de vize elapadt,
Mások is keresték, nekik se fakadt.
Bennem leled a szeretet forrását,
Engem keress, itt találod házát.
Ha megtalálod, magadnak akarod,
Másnak adni félsz, találsz rá okot.
Nézz a szemembe, ha keresed magad,
Megleled szíved, s mi benne fakad,
Tükörképét minden jónak, ki lehetnél,
Ennél is többet sok kút vízénél.
Hosszú a kötél útja, nehéz a súlya,
Akarat kell, türelem, kitartás ki húzza.
Szeretet vize mélyről jön, hol rejtezik,
Miként szemed szívemben merítkezik.
