Kovács Gyula

Kati fülhallgatóval felszerelkezve, súlyzóval a kezében valamilyen ütemes zenére vadul lépeget a szoba közepén egy műanyag zsámolyra fel és le. Hangosan fújja ki a levegőt, és még hangosabban, zihálva szívja befelé. Az ajtóból nézve elég fura látványt nyújt. Nem tehetek róla, de Rózsika, az emeleten lakó szomszéd jut eszembe, aki ugyanezt teszi a lépcsőházban mesélés […]

Tombol a nyár, az emberek szabadságon vannak, a határidők a távolba tolódnak. Igyekszünk pihenéssel tölteni azt a kis időt, amit ki tudunk valahogy szorítani szabadság címén a munkánk mellett. Ilyenkor kinek jutna eszébe párkapcsolati tréningen részt venni, vagy ahogy ma divatosan mondják: párkapcsolati workshopra menni? Kánikula ide vagy oda, én belevágtam egy ilyenbe, mert régóta

Legyünk empatikusak! – hallom sokszor. Például múltkor a villamoson empatikusan arrébb húzódtam, amikor egy huszonéves lány éppen indulatosan mesélni kezdte a társainak, hogy miért húzták meg a vizsgán, pedig rendesen felkészült. Tudta a lelkem, csak nem hagyta a tanár, hogy jobban kifejtse a témát. Nem kerülhettem ki, hogy ne próbáljam empatikusan beleélni magam a lány helyzetébe,

Egy régi fényképet nézek. Kis, konok, szigorú arc néz vissza rám. A fiam. Úgy ötéves lehetett, a kép az óvodában készült sok évvel ezelőtt, még abban az időszakban, amikor este, ha nem értem haza időben, megszólalt a telefonom, és egy egyáltalán nem álmos hang azt kérdezte: ‘Miko jözs má hazsa, papa?’ Ugyanis lefekvés előtt szokásunk

Az értekezlet már fél órája elkezdődött. Álltam az ajtó mellett zsebre dugott kézzel, az újonnan kinevezett főnök szemét figyelve, szinte szuggerálva, hogy találkozzon a tekintete az enyémmel.A téma az átszervezés, az előttünk álló feladatokhoz való korszerűbb alkalmazkodás és természetesen az ezzel együtt járó létszámleépítés és személycserék. A kisfőnököm és a projektmenedzser már kirúgva. Most néhány